Nápolyban jártak a Pápai Magyar Intézet ösztöndíjasai

Az ösztöndíjasok ellátogattak a nápolyi-öbölbeli Ischia szigetére, a Szent Januáriusz vértanú püspökről elnevezett székesegyházba és a föld alatti Nápolyba is. A résztvevők beszámolója szerint útjuk lelki csúcspontját a San Severo-kápolnában található Fátyolos Krisztus-szobor jelentette.

„Nápoly gyönyörű, különösen három napig” – ahogy egy helyi lakos mondta a buszon. Mi tagadás, a rendezettség, a tisztaság nem erőssége a városnak, s tényleg igaz lehet, hogy csak egy szabály van érvényben: nincsenek szabályok. Úton odafelé nem gondoltuk – fogalmaz az utazás egyik résztvevője –, hogy Márai szavai igazolódnak, aki a sok utcagyerek kapcsán megjegyezte: „Otthonuk nincs. Mindenki szereti őket, senki nem törődik velük.” Az emberek szegények, mégis barátságosak. Ferenc pápa is megjegyezte Nápoly egyik peremkerületében: „Az élet Nápolyban soha nem volt könnyű, mégsem volt soha szomorú.”

Mielőtt a várossal ismerkedtek volna, a Nápolyi-öböl egyik szigetére, Ischiára utaztak a zarándokok. A szigethez egy híddal csatlakozó hatalmas sziklán páratlan szépségű erődítmény áll – a Castello Aragonese falai között egykor klarissza kolostor működött.

Nápoly védőszentje Szent Januáriusz (San Gennaro) beneventói püspök, aki hat társával együtt szenvedett vértanúságot a Diocletianus-féle keresztényüldözés idején. A mártír püspök vérét felfogták, s a fiolát a róla elnevezett székesegyházban őrzik. Az alvadt vér minden évben háromszor folyékonnyá válik. A 14. század végétől vannak írásos nyomai e természetfeletti jelenségnek. A vércsoda miatt május első vasárnapján, szeptember 19-én, illetve december 16-án több ezren látogatnak el a nápolyi dómhoz, hogy szemtanúi lehessenek a csodának. 2015-ben, Ferenc pápa látogatásakor a félig folyékonnyá vált vér láttán Crescenzio Sepe bíboros, Nápoly érseke így kommentálta a csodás eseményt: „San Gennaro szereti Ferenc pápát. A vére félig folyékonnyá vált.” A pápa pedig így válaszolt: „A püspök azt mondja, hogy a vér félig folyékonnyá vált. Ez azt jelenti, hogy a szent félig szeret minket, kicsit még meg kell térnünk ahhoz, hogy jobban szeressen.”

A San Gennaro-székesegyházban temették el I. Lajos magyar király öccsét, a fiatalon megölt Endrét, akiről a Pápai Magyar Intézet ösztöndíjasai is megemlékeztek.

A leghíresebb nevezetességeken kívül „Napoli Sotterranea”, azaz a föld alatti Nápoly volt kirándulásuk egyik legérdekesebb úti célja. A város alatt húzódó alagútrendszer kialakulása a város történetének kezdeteivel függ össze. A Rodosz szigetéről érkező görög telepesek által alapított várost hamar kinőtte a lakosság, így attól keletre új települést építettek, Neápolisz (jelentése „Újváros”, ebből származik Nápoly mai magyar neve is) néven. A földből kibányászott tufát használták az építkezés alapanyagaként. A kitermelés következtében létrejött alagutak sem maradtak üresen, ez lett a vízvezeték-hálózat alapjává, mely a középkorig üzemelt. A középkorban egy járvány miatt le kellett csapolni a vizet, hogy megelőzzék a fertőzés továbbterjedését. A világháborúk idején óvóhelyként szolgált a föld alatti Nápoly. Az alagútrendszer egy kilométeres része járható be, helyenként igen szűk szakaszokon.

A PIM-ösztöndíjasok háromnapos nápolyi útjának lelki csúcspontja a Fátyolos Krisztus-szobor megtekintése volt. A San Severo-kápolnában található, a halott Krisztust lepellel fedve ábrázoló, márványból faragott remekművet Giuseppe Sanmartino alkotta 1753-ban.

Finom, áttetsző márványfátylon át szemlélhető az Úr megkínzott teste. Arcvonásai, a keresztre feszítés okozta sebek, a pulzáló erek és a kiálló bordák drámaian közel hozzák a Megváltó szenvedését, halálát. Holtában, kiterítve is megszólal: „Érted! Érted?” A látvány csendes, könnyes hálaadásra késztet. Nápolyt látni már csak ezért is érdemes! – olvasható az utazásról írt beszámolóban.

Forrás és fotó: Pápai Magyar Intézet

Forrás

Kaposi Gábor beszámolója