Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe a PMI-ben.

Az ünnepi szentmisét Ft. Dr. Németh Norbert rektor celebrálta az intézményben lakó atyákkal együtt. A szentmisén a PMI munkatársai is részt vettek.

A mai ünnepen arra emlékezünk, hogy Szűz Mária, negyven nappal Jézus születése után, bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. A szokásnak megfelelően a szülők, Mária és József áldozatként két gerlicét vagy galambfiókát ajánlottak fel, és az Úrnak szentelték az elsőszülött fiút. A mózesi törvény szerint előírt áldozat fölajánlásakor jelen volt Anna és Simeon is, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust. 

A szokásnak megfelelően a szülők, Mária és József áldozatként két gerlicét vagy galambfiókát ajánlottak fel, és az Úrnak szentelték az elsőszülött fiút. A mózesi törvény szerint előírt áldozat fölajánlásakor jelen volt Anna és Simeon is, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust. 

Az Úr Jézus bemutatását (praesentatio Domini) Jeruzsálemben már a 4. században megünnepelték, ekkor még február 14-én, mivel karácsonyt január 6-án ülték. Attól kezdve, hogy Jézus születésének ünnepnapja december 25-ére került, Jézus bemutatását február 2-án kezdték ünnepelni.

Róma a 7. században fogadta el e liturgikus napot, a Simeon és a kisded Jézus találkozására utaló hypapante (találkozás) néven – ekkor találkozott először Jézus az emberiséggel, az emberekkel, akikért megtestesült. Az agg Simeon felé fordult, nagy örömmel ismerte fel benne az üdvösség hozóját: karjába vette a gyermeket, és áldotta Istent, hogy megérhette ezt a boldog napot. 

Simeon hálaéneke, a Nunc dimittis (Lk 2,29–32) a napi zsolozsma állandó része, a kompletórium kantikuma.

„Bocsásd el most, Uram, szolgádat, 
szavaid szerint békességben,
hiszen már meglátták szemeim,
akit küldtél, az Üdvözítőt.
Őt adtad számunkra 
csodájára minden népnek,
hogy fényeskedjék az egész világnak,
mint választott néped dicsősége.”

A 10. századtól a nyugati egyház liturgikus könyvei egyre inkább Mária tisztulását emelték ki, és erről nevezték el az ünnepet: purificatio. Majd a keleti egyház hagyományával teljes összhangban 1960 óta ismét az Úr ünnepeként, Urunk bemutatásaként tartjuk számon. Az 1092-es szabolcsi zsinat a kötelező ünnepek közé sorolta. A 20. század elejétől tanácsolt ünnep.

Szöveg forrása: www.magyarkurir.hu
Fotó: Vlaj Márk és Füleczki István