Bemutatták a római Pápai Magyar Intézet történetét ismertető kötetet

Bemutatták a nagyközönségnek Tóth Tamás „A Pápai Magyar Intézet, Róma” című könyvét június 26-án, Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Szent II. János Pál pápa dísztermében. Az eseményen részt vett Ternyák Csaba egri érsek.

A Pápai Magyar Intézet (PMI) és a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség (METEM) Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítványa által megrendezett könyvbemutatón jelen volt Alberto Bottari de Castello, hazánk apostoli nunciusa és Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita is.


Ternyák Csaba egri érsek ― aki hallgatója és rektora is volt az intézetnek ― előadásában a PMI papképzésben betöltött szerepéről beszélt. Elmondta, a tridenti zsinatot követően megnövekedett annak az igénye, hogy megfelelően képzett, a tudományokban jártas és a pápához hű papok álljanak az Egyház szolgálatában. A PMI is e célnak felelt meg és felel meg ma is. Az intézet elsősorban a papok továbbképzésében játszik szerepet. Elősegíti, hogy az ide járó növendékek Rómát otthonuknak érezzék, különös tekintettel a pápához fűződő személyes kapcsolatra. Az itt tanuló növendékekben erősödik a romanitas és a catholicitas, de betekintést kaphatnak a Római Kúria működésébe is. Ez azért fontos, mert a legtöbb itt tanuló diák később fontos pozícióba fog kerülni. Az sem elhanyagolható szempont, hogy az itt töltött évek alatt megfelelő szinten elsajátíthatják az olasz nyelvet. Ternyák Csaba érsek végül Lászay János 16. században élt gyóntató kanonok sírfeliratát idézte:

„Vándor, ha látod, hogy az, ki a fagyos Dunánál született, most római sírban pihen, ne csodálkozz: Róma mindannyiunk hazája.”

Zombori István történész a szervezők nevében köszöntötte a megjelenteket. Mint elmondta, az intézetnek egyház- és kultúrtörténeti jelentősége van. Elődje a magyar állam által fenntartott római Collegium Germanicum-Hungaricum 1927-ben létrehozott papi osztálya volt. Ezt a részleget 1940. június 16-án XII. Piusz pápa emelte a Pápai Magyar Intézet rangjára. Az intézmény a Via Giulia 1. szám alatti Falconieri-palota második emeletén kapott helyet.


Kránitz Mihály, a PPKE Hittudományi Karának dékánja a PMI egykori növendékeként is szólt a megjelentekhez. Kiemelte, hogy a könyvet olvasva az a benyomásunk támadhat, hogy az intézet történetében minden évnek súlya van. Bőséges a kötet képanyaga, e „beszélő képek üzenete pedig érthetően cseng az olvasó fülében”. A könyv közelebb visz bennünket a magyar Egyház római jelenlétének megértéséhez. Több szinten is tárgyalja a témát: bemutatja a pápákkal való kapcsolatot, felsorolja a növendékeket, de az épület históriáját is megismerhetjük. „A PMI jelentősége abban áll, hogy biztosította a nagy pápai egyetemeken tanuló hallgatóknak a megfelelő hátteret” ― mutatott rá előadásában Kránitz Mihály.


Erdődy Gábor történész, egyetemi tanár, volt szentszéki nagykövet elmondta, az intézet egy kedvező időszakban indult, ám később, főleg 1948-tól, a kommunista diktatúra egyre inkább igyekezett ellehetetleníteni a Katolikus Egyház működését, ez pedig a PMI-re is hatással volt. 1964-ben a Szentszék és a magyar kormány között létrejött részleges megállapodás eredménye volt, hogy ismét tanulhattak magyarországi papok az intézetben. A PMI helyzetének normalizálására közvetlenül a rendszerváltás után került sor.


Tóth Tamás, a PMI rektora, a könyv szerzője elmondta, egy könyv bemutatója egyben a keresztelője is, ráadásul most „ikrek születtek”, hiszen Il Pontificio Istituto Ecclesiastico Ungherese, Roma címmel a kiadvány olasz nyelven is megjelent.

Tóth Tamás megköszönte Balog Zoltán miniszternek az Emberi Erőforrások Minisztériuma anyagi támogatását, a rektor elődök, valamint Molnár Antal és Kálmán Peregrin OFM szakmai segítségét, a METEM munkatársainak és a Szent István Társulatnak pedig a könyv létrehozásában és terjesztésében végzett munkáját.

Képgaléria:

 

Fotó: Lambert Attila

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Könyv jelent meg a Pápai Magyar Intézet történetéről

A Pápai Magyar Intézet (PMI) történetét bemutató könyv jelent meg. Az intézetet 2011 óta vezető Tóth Tamás magyarul és olaszul is kiadott művét ma délután mutatják be Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

MTI-HÍR

Tóth Tamás az MTI-nek elmondta: a Rómában működő PMI-ben olyan felszentelt magyar papok tanulnak ösztöndíjasként, akik valamilyen posztgraduális képzésen vesznek részt, licencia – a teológiai képzésben a doktorit megelőző fokozat – vagy doktori dolgozatukat írják.

A rektor felidézte: a magyar állam 1927-ben vásárolta meg a via Giulián álló patinás Falconieri-palotát, hogy akadémiát alapítson magyar diákoknak, kutatóknak. A Római Magyar Akadémián négy osztály működött: történeti, művészeti, általános és egyházi kollégium, amely 1940-ben önállósult.

Hozzátette: a leválást az akadémiáról Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás és Luttor Ferenc rektor kezdeményezte, talán megsejtve valamit a következő évek történéseiből. Mindenesetre ettől kezdve a Szentszék lett a PMI legfőbb felügyeleti szerve, és a kommunizmus idején éppen ez mentette meg a bezárástól – mutatott rá Tóth Tamás.

A háború után a Római Magyar Akadémia fokozatosan elvesztette kulturális, tudományos intézet funkcióját, a követség osztályaként működött és a Rákosi-rezsim hivatalnokai lakták.

Ekkor már a PMI-re sem érkezhettek papok tanulni, de “itt gyűlt össze az egyházi magyar emigráció”. A rektor úgy fogalmazott: “a PMI stratégiailag kemény dió volt a Rákosi-rendszernek, az intézet akadályozta meg, hogy a magyar egyházat teljesen elszigeteljék Rómától”. Az épületben lakó emigráns papok ugyanis nem voltak hajlandók kiköltözni és tartották a kapcsolatot az otthoniakkal is.

Kitért arra: a PMI-t természetesen többször is megpróbálták felszámolni, működését ellehetetleníteni. Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter 1948 végén egy papírfecnin szólította fel a PMI-t vezető Péterffy Gedeont, hogy számoljon el a korábban kapott ellátmánnyal. Arra, hogy az intézet megszűnt, a szóhasználatból lehetett következtetni, Ortutay Gyula ugyanis Péterffy Gedeont az intézet volt igazgatójaként szólította meg.

A papság azonban továbbra sem volt hajlandó kiköltözni az épületből, így “hidegháború alakult ki a palota földszintjét, első és harmadik emeletét használó hivatalnokok és a másodikon lakó papság között”. Kardos Tibor, az akadémia igazgatója 1949-ben bezáratta az épület kapuját, amelyen ezután csak engedéllyel, látogatóként léphettek volna be a PMI lakói, 1950-ben pedig odáig fajult az ellenségeskedés, hogy teljesen megtiltották a ki-be járást a második emelet lakóinak. A papok ekkor előbb egy ablakon közlekedtek, majd feltörtek egy addig használaton kívüli kertaput, és felváltva őrizték, nehogy valaki megjavítsa rajta a zárat.

Hozzátette: a közlekedési tilalmak különböző állomásain a papság többször az olasz rendőrségtől kapott segítséget, hogy bejuthasson az épületbe vagy épp elhagyhassa azt.

Az 1956-os forradalom idején a kommunista rendszer palotában tartózkodó hivatalnokai elmentek, a teljes épület feletti felügyeletet az emigráns papok vették át. Ők a forradalom november 4-i leverése után sem voltak hajlandók visszaadni az akadémia épületrészeit, mert a házban időközben diákkollégiumot alakítottak ki a Magyarországról menekülő fiataloknak, akik közül többen Rómában folytatták tanulmányaikat – ismertette a rektor.

A Kádár-kormány 1957 októberében tudta csak visszavenni a palota őt illető részeit, úgy, hogy megfenyegették az olasz államot, ha nem segít nekik ebben, bezáratják a budapesti olasz kulturális intézetet.

Az egyházi és állami intézmény emeletei között ezután sem volt feszültségmentes a kapcsolat. A rektor példaként említette, hogy az akadémia – korábban a kistarcsai internáló táborban dolgozó – gondnoka példádul a teljes papságot lelövetéssel fenyegette, ha ők is használni merészelik az épületben működő liftet.

Tóth Tamás elmondása szerint a Szentszék és Magyarország 1964-ben kötött megállapodása többé-kevésbé a PMI helyzetét is rendezte. Az intézet élére 1964-ben – a megállapodás értelmében a magyar kormány által is jóváhagyott – rektort neveztek ki, és ismét tanulhattak a PMI-ben Magyarországról érkező papok. A kommunista hatalom azonban ezután is folyamatosan nyomást gyakorolt az intézetre, amelynek a rendszerváltásig vezetői és ösztöndíjasai között is voltak az állambiztonság által beszervezett ügynökök. Az ezt sejtő emigráns papok és az ösztöndíjasok kölcsönös gyanakvással figyelték egymást, ez pedig – a kommunista hatalom szándékának megfelelően – nagyon megnehezítette az intézetben folyó munkát.

A rendszerváltás óta az intézet szabadon működik, a Szentszék és Magyarország közötti, 2013. évi megállapodás rögzíti, hogy a Falconieri-palota második emelete a PMI tulajdona. A PMI fenntartója a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, protektora a mindenkori magyar prímás.

(mti)

Forrás

Megjelent a római Pápai Magyar Intézetet bemutató könyv

Június 26-án mutatják be a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében Tóth Tamás “Pápai Magyar Intézet, Róma” – című könyvét, illetve annak olasz nyelvű kiadását (Il Pontificio Istituto Ecclesiastico Ungherese, Roma).

„Minden intézmény annyit ér, amennyi hagyományt tud teremteni” – idézte a PMI alapítója, Luttor Ferenc 1947-es mondatát Tóth Tamás, akivel a Vatikáni Rádió stúdiójában beszélgettünk a hiánypótló kötetről, melyet egyaránt haszonnal forgat érdeklődő, ösztöndíjas, kutató. A 100 oldalas, igényes kiállítású könyv dokumentumértékű fényképekkel, forrás jegyzetekkel, illetve egy összefoglaló táblázattal szolgál a Pápai Magyar Intézet rektorairól, papjairól, protektorairól.

Ferenc pápa 2016-ban üzenetben köszöntötte az alapításának 75. évfordulóját ünneplő intézetet. Ebből idézünk:

“Róma ősi és nagyhírű városában a keresztény hit számos bizonyságát találjuk: nem csupán az Apostolok és más szentek tiszteletreméltó földi maradványait és a Római Pápa székét, hanem sok pápai egyetemet és egyéb katolikus intézetet is, ahol az Egyház hitét és tanítását nagy igyekezettel és következetesen oktatják. Nem csoda hát, ha sok nemzet itt keresett olyan helyet, ahol magasabb tanulmányokat folytató, kiváló fiai tartósan lakhatnak. Ezek közé a házak közé tartozik a tiszteletreméltó elődünk, XII. Pius által 1940. július 16-án alapított Pápai Magyar Egyházi Intézet is. A későbbi időkben, azok miatt a különféle nehézségek miatt, amelyeket a magyarországi kommunista rendszer okozott, nem csupán a Katolikus Egyháznak abban a nemes nemzetben élő pásztorai és hívei, hanem ez a római intézet is sérelmeket szenvedett és veszélybe került. Ezek miatt akkor a Szentszéknél keresett és talált segítséget. Most tehát örömmel értesültünk arról, hogy ez az Intézet alapításának 75. évfordulóját ünnepli”.

(gá)

Forrás

Lásd még: Magyar Kurír, 2016. június 19.

Ferenc pápa a papsághoz: Nagyban gondolkodjatok!

Tekintsetek mindig magasra és nagyban gondolkodjatok – erre hívta Ferenc pápa a papságot, különösen is a fiatal papokat. Június 1-jén audiencián fogadta a Klérus Kongregáció plenáris ülésének résztvevőit a Vatikánban. A háromnapos tanácskozáson részt vett Tóth Tamás pápai káplán, a Pápai Magyar Intézet rektora is.

Átfogó képzés

Aki megkapja a felszentelt szolgálat nagy ajándékát, egy vonzó és egyben elvárásteli út előtt áll – emlékeztetett a pápa. Felhívta a figyelmet az átfogó képzésre, amelyet a 2016 végén kiadott Ratio Fundamentalis dokumentum is kijelöl. A pápa a hívás varázsáról és a vele járó elkötelezettséget igénylő elvárásokról szólt a plenáris ülés résztvevőinek.

A fiatal papok megélik szolgálatuk kezdetének örömét

A fiatal papokról szólva elmondta, hogy megélik szolgálatuk kezdetének örömét mindazzal együtt, amit elvesztettek miatta. Egy fiatal pap szíve az első tervek lelkesedése és az apostoli fáradozás aggodalma között él, amelyekbe bizonyos félelemmel merül el. Ez a bölcsesség jele. Vállára kezd nehezedni a felelősség, a számos pasztorális elkötelezettség és Isten népének elvárásai. Hogyan éli tehát meg mindezt egy fiatal pap? Mit hordoz szívében? Mire van szüksége, hogy lábai ne bénuljanak le a félelem és az első nehézségek láttán, miközben siet elvinni az evangéliumi örömhírt az embereknek? – tette fel a kérdést a Szentatya.

Ne bélyegezzük meg a fiatalokat azzal, hogy likvid nemzedék

Mindenekelőtt ne bélyegezzük meg a fiatalokat azzal, hogy likvid nemzedék, akikből hiányzik a szenvedély és nem rendelkeznek ideálokkal. Az a tény, hogy vannak törékeny, irányt vesztett, szétesett vagy a fogyasztás és az individualizmus kultúrájától megfertőzött fiatalok, ne akadályozzon meg bennünket abban, hogy a fiatalokra kreatív, leleményes, a változásban bátor, másokért és az olyan eszmékért, mint a szolidaritás, igazságosság és béke önmagukat feláldozni képes emberekre tekintsünk. A fiatal papokra tehát mint az Isten Szavától megvilágosodott személyekre tekintsünk – hívott Ferenc pápa. Majd ezt üzente nekik: kiválasztottak vagytok, kedvesek vagytok az Úrnak!

Komolyan meg kell vizsgálni a hivatásuk hitelességét

Ezt követően egy másik szempontot is kiemelt a fiatal papokkal kapcsolatban. Nagyon fontos, hogy olyan plébánosokat és püspököket találjanak, akik ösztönzik őket és nemcsak azért várják őket, mert helyettesítésre és az üres helyek betömésére van szükség. Komolyan meg kell tehát vizsgálni a hivatásuk hitelességét és sosem szabad egyedül hagyni őket. Ha a püspöknek a titkára átad egy listát, hogy kik keresték aznap és látja, hogy kereste egy pap, ha aznap nagyon elfoglalt, akkor este vagy legkésőbb következő nap hívja vissza és beszéljék meg a dolgokat, értékeljék ki azokat együtt, ha sürgős, ha nem – kérte a pápa. Az a fontos, hogy a pap érezze, van egy hozzá közel álló atya mellette.

Fáradhatatlanul imádkozni, mindig előrehaladni, szívvel végezni a szolgálatot

Végül három ajánlást fogalmazott meg a pápa a papoknak, különösen is a fiatal papoknak: fáradhatatlanul imádkozni, mindig előrehaladni, szívvel végezni a szolgálatot. Imádkozzanak fáradhatatlanul, még azon az áron is, hogy a fáradtságtól elalszanak az Oltáriszentség előtt. Ettől ne féljenek, az Úrnak tetszik ez. Csak legyenek ott Előtte. Továbbá legyenek mindig úton, egy pap ugyanis sohasem „érkezik meg”. Tehát mindig legyenek naprakészek és maradjanak nyitottak Isten meglepetéseire. Küzdjenek az önmagukra hivatkozás ellen, maradjanak meg a közösség hálójában anélkül, hogy saját elgondolásaikra összpontosítanának. Szívvel végezzék szolgálatukat, mert a papi élet nem a vallásgyakorlás vagy a liturgikus szertartások bürokratikus hivatala. Sokat beszéltünk már a „bürokratikus papról”, az állami papságról, aki nem a nép pásztora – jegyezte meg Ferenc pápa. A papi életet úgy éljük meg, hogy a magasba tekintünk és nagyban gondolkodunk – buzdította a Klérus Kongregáció plenáris ülésének résztvevőit a Szentatya.

(sv)

Forrás

Interjú

Te Deumot ünnepeltek a Pápai Magyar Intézetben

Szentmise keretében adtak hálát május 29-én, hétfőn este a most befejeződő akadémiai évért a Pápai Magyar Intézet növendékei a római Szent Apollinárisz-bazilika Szűz Mária-kápolnájában.

A 8. században alapított templom és a mellette lévő épület, amely jelenleg a Pápai Szent Kereszt Egyetem székhelye, sok szállal kötődik a magyarsághoz. 1574-től a 18. század végéig a jezsuiták vezette Collegium Germanicum et Hungaricum működött ott, ahol azok tanultak, akik később a hazai egyházi megújulás vezéralakjai lettek.

A szentmisét Szentmártoni Mihály jezsuita, az intézetet felügyelő Vigilancia Bizottság elnöke mutatta be. Homíliájában kiemelte, hogy egy diáknak háromszor illik hálát adnia minden sikeréért és sikertelenségéért, amelyekkel a Gondviselés tanítja: először ősszel, amikor kezdetét veszi az akadémiai év, ezt követően karácsony tájékán, amikor évközi mérleget von, majd zárásul a tanév végén.

A szentmisén részt vett az intézetben szolgálatot teljesítő négy munkatárs is, Tóth Tamás pápai káplán, rektor és az ösztöndíjasok mellett koncelebrált az intézetet felügyelő Vigilancia Bizottság másik tagja, Kovács Gergely pápai káplán is.

A Pápai Magyar Intézetnek ebben az évben öt állandó növendéke volt: Ádám Miklós (Esztergom-Budapesti Főegyházmegye) biblikumot, Kaposi Gábor (Győr) patrisztikus teológiát, Molnár János (Szombathely) erkölcsteológiát, Nagy Csaba (Debrecen-Nyíregyháza) házasság- és családteológiát, valamint Végerbauer Richárd (Győr) biblikus teológiát tanult.

Ezen túl, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntése nyomán, ebben az akadémiai évben lehetőség volt arra is, hogy kutatói ösztöndíjjal egy-két hónapot töltsenek itt teológiai tanárok, illetve papok, így Artner Péter (Eger), Baán István (Hajdúdorog), Berkes László (Eger), Gánicz Endre (Nyíregyháza), Gyurkovics Miklós (Kassai Eparchia), Racs Csaba (Eger), Obbágy László (Nyíregyháza) és Törő András (Debrecen-Nyíregyháza) erősítették a ház közösségét. Ők doktorátusuk elkészítése vagy más kutatási projektjeik miatt tartózkodtak Rómában.

Forrás: Pápai Magyar Intézet

Fotó: Végerbauer Richárd

Forrás

Kitüntették Dobos Andrást, a budapesti apostoli nuncius egykori titkárát

A Magyarország és a Szentszék kapcsolatainak fejlesztése terén kifejtett munkássága elismeréseként Dobos András, a budapesti apostoli nunciatúra korábbi titkára a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át május 24-én, szerdán Rómában, a Pápai Magyar Intézetben rendezett ünnepség keretében.

Az ünnepeltet Tóth Tamás, a Pápai Magyar Intézet rektora, valamint Orosz Atanáz miskolci görögkatolikus püspök köszöntötte.

A kitüntetést átnyújtó Habsburg-Lotharingiai Eduard szentszéki magyar nagykövet laudációjában rámutatott, hogy a kétoldalú diplomáciai kapcsolatokat konkrét emberek fejlesztik és ápolják, akik ahhoz sokat hozzátesznek saját személyiségükből is. Dobos András esetében ez – egyebek mellett – egy egészen különleges módon is megvalósult: éveken át ő tolmácsolta Alberto Bottari de Castello nuncius szavait a különböző világi vagy egyházi rendezvényeken. „Mondhatjuk úgy, hogy a pápa képviselőjének magyar hangja volt, tehát Péter utódának szavát segített eljuttatni a magyar hívekhez” – emelte ki a nagykövet.

Dobos András a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban 2000-ben tett érettségit követően a Miskolci Görögkatolikus Egyházmegye (akkor: Apostoli Exarchátus) diakónusa (2009), majd papja (2011) lett. Egyetemi tanulmányait a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán, majd Rómában, a Pápai Gergely Egyetemen folytatta, a Collegium Germanicum et Hungaricum ösztöndíjasaként.

Nyíregyházán püspöki titkárként szolgált, 2010–2013-ig a Szent Atanáz Hittudományi Főiskola docense, 2011–2013-ig a Görögkatolikus Papnevelő Intézet tanulmányi prefektusa, majd propedeutikus évfolyamának elöljárója volt. 2013 és 2016 között a Magyarországi Apostoli Nunciatúra másodtitkáraként szolgált. 2016-tól Rómában, a Pápai Keleti Intézetben folytat doktori tanulmányokat.

Forrás és fotó: Magyarorszagszentszek.blogspot.hu

Magyar Kurír

Forrás

Nápolyban jártak a Pápai Magyar Intézet ösztöndíjasai

Az ösztöndíjasok ellátogattak a nápolyi-öbölbeli Ischia szigetére, a Szent Januáriusz vértanú püspökről elnevezett székesegyházba és a föld alatti Nápolyba is. A résztvevők beszámolója szerint útjuk lelki csúcspontját a San Severo-kápolnában található Fátyolos Krisztus-szobor jelentette.

„Nápoly gyönyörű, különösen három napig” – ahogy egy helyi lakos mondta a buszon. Mi tagadás, a rendezettség, a tisztaság nem erőssége a városnak, s tényleg igaz lehet, hogy csak egy szabály van érvényben: nincsenek szabályok. Úton odafelé nem gondoltuk – fogalmaz az utazás egyik résztvevője –, hogy Márai szavai igazolódnak, aki a sok utcagyerek kapcsán megjegyezte: „Otthonuk nincs. Mindenki szereti őket, senki nem törődik velük.” Az emberek szegények, mégis barátságosak. Ferenc pápa is megjegyezte Nápoly egyik peremkerületében: „Az élet Nápolyban soha nem volt könnyű, mégsem volt soha szomorú.”

Mielőtt a várossal ismerkedtek volna, a Nápolyi-öböl egyik szigetére, Ischiára utaztak a zarándokok. A szigethez egy híddal csatlakozó hatalmas sziklán páratlan szépségű erődítmény áll – a Castello Aragonese falai között egykor klarissza kolostor működött.

Nápoly védőszentje Szent Januáriusz (San Gennaro) beneventói püspök, aki hat társával együtt szenvedett vértanúságot a Diocletianus-féle keresztényüldözés idején. A mártír püspök vérét felfogták, s a fiolát a róla elnevezett székesegyházban őrzik. Az alvadt vér minden évben háromszor folyékonnyá válik. A 14. század végétől vannak írásos nyomai e természetfeletti jelenségnek. A vércsoda miatt május első vasárnapján, szeptember 19-én, illetve december 16-án több ezren látogatnak el a nápolyi dómhoz, hogy szemtanúi lehessenek a csodának. 2015-ben, Ferenc pápa látogatásakor a félig folyékonnyá vált vér láttán Crescenzio Sepe bíboros, Nápoly érseke így kommentálta a csodás eseményt: „San Gennaro szereti Ferenc pápát. A vére félig folyékonnyá vált.” A pápa pedig így válaszolt: „A püspök azt mondja, hogy a vér félig folyékonnyá vált. Ez azt jelenti, hogy a szent félig szeret minket, kicsit még meg kell térnünk ahhoz, hogy jobban szeressen.”

A San Gennaro-székesegyházban temették el I. Lajos magyar király öccsét, a fiatalon megölt Endrét, akiről a Pápai Magyar Intézet ösztöndíjasai is megemlékeztek.

A leghíresebb nevezetességeken kívül „Napoli Sotterranea”, azaz a föld alatti Nápoly volt kirándulásuk egyik legérdekesebb úti célja. A város alatt húzódó alagútrendszer kialakulása a város történetének kezdeteivel függ össze. A Rodosz szigetéről érkező görög telepesek által alapított várost hamar kinőtte a lakosság, így attól keletre új települést építettek, Neápolisz (jelentése „Újváros”, ebből származik Nápoly mai magyar neve is) néven. A földből kibányászott tufát használták az építkezés alapanyagaként. A kitermelés következtében létrejött alagutak sem maradtak üresen, ez lett a vízvezeték-hálózat alapjává, mely a középkorig üzemelt. A középkorban egy járvány miatt le kellett csapolni a vizet, hogy megelőzzék a fertőzés továbbterjedését. A világháborúk idején óvóhelyként szolgált a föld alatti Nápoly. Az alagútrendszer egy kilométeres része járható be, helyenként igen szűk szakaszokon.

A PIM-ösztöndíjasok háromnapos nápolyi útjának lelki csúcspontja a Fátyolos Krisztus-szobor megtekintése volt. A San Severo-kápolnában található, a halott Krisztust lepellel fedve ábrázoló, márványból faragott remekművet Giuseppe Sanmartino alkotta 1753-ban.

Finom, áttetsző márványfátylon át szemlélhető az Úr megkínzott teste. Arcvonásai, a keresztre feszítés okozta sebek, a pulzáló erek és a kiálló bordák drámaian közel hozzák a Megváltó szenvedését, halálát. Holtában, kiterítve is megszólal: „Érted! Érted?” A látvány csendes, könnyes hálaadásra késztet. Nápolyt látni már csak ezért is érdemes! – olvasható az utazásról írt beszámolóban.

Forrás és fotó: Pápai Magyar Intézet

Forrás

Kaposi Gábor beszámolója

Molnár Antal a kulturális diplomáciáról, a római iskoláról és a Falconieri-palotáról

Zsúfolásig megtelt a Budapesti Olasz Kultúrintézet nagyterme tavaly november végén azon a könyvbemutatón, amelyet a magyar állam legértékesebb külföldi ingatlanjáról írt, szép kiállítású könyv ismertetésére rendeztek. A római Falconieri-palota csaknem száz éve szolgálja a magyar tudományt és művészetet, de magáról az épületről mostanáig nem jelent meg összefoglaló történeti munka.

Napjainkban mi lehet a feladata egy európai nagyvárosban működő magyar kulturális intézetnek? – kérdezem Molnár Antal történészt, a Római Magyar Akadémia volt igazgatóját.
– A magyar diplomácia három lábon áll: létezik a klasszikus diplomácia, a gazdaságdiplomácia és a kultúrdiplomácia. Ez utóbbinak az a feladata, hogy segítse az első kettő munkáját, amit leginkább a befogadó ország sajátosságaihoz való alkalmazkodással lehet elérni. Más feladatot jelent a kulturális alkalmazkodás New Yorkban, és mást Kisinyovban, és azt is figyelembe kell venni, hogy a magyar kulturális jelenlétnek is más-más hagyományai vannak. Róma talán a világ legsajátosabb közege ebből a szempontból. A város több ezer éves múltja, a Római Birodalomtól kezdve napjainkig nyomon követhető nemzetközi jellege különleges helyzetet jelent. Róma nem csupán Olaszország fővárosa, hanem a Caput Mundi, a világ feje. Ez jellemzi a város belső mozgását és önértelmezését is. A XVII. századtól kezdve minden nemesi-főpapi utazás kötelező állomása volt.

– A város sok száz éve hatalmas zarándok- és idegenforgalmat bonyolít le, nemzeti tudományos és kulturális intézeteket mégis csak az 1800-as években alapítottak.
– Ennek az az oka, hogy ekkortól vált a történészek számára hozzáférhetővé egy seregnyi forrás, és a XIX. századtól, főként a vatikáni gyűjtemények hivatalos megnyitása után nyíltak a különböző művészeti és tudományos intézetek. A régiségtár, pápai fegyvertár már korábban is látogatható volt, de XIII. Leó pápa a vatikáni levéltárat is megnyitotta az érdeklődők előtt. Ezt követően minden kultúrnemzet tudományos intézetet alapított Rómában, némelyik többet is.
A németeknek például van régészeti, történeti, művészettörténeti intézetük, művészeti akadémiájuk és egyházi tudományos intézetük is. A franciáknak és a spanyoloknak szintén három-három intézetük van, az egyháziakat nem is számítva.

Molnár Antal

– Ezek szerint Magyarország abban az időszakban a világ tudományos és művészeti élvonalához tartozott.
– Feltétlenül, mert oda akart tartozni, és tett is érte. A XIX. század végének római intézetalapítási mozgalmához kapcsolódott Fraknói Vilmos, akinek köszönhetően Magyarország tudományos és művészeti jelenléte igen erős lett az Örök Városban. És hogy a magyar tudományos jelenlét nemzetközileg is elismert, komoly rangot jelentett Rómában, azt az is bizonyítja, hogy X. Pius pápát trónra lépésekor, 1904-ben a város tudós közössége nevében Fraknói Vilmos köszöntötte.

– Fraknói hogyan lett Róma „rajongója”?
– Akkor már több évtizede egyháztörténeti kutatásokkal foglalkozott, de közben számára is zárva voltak a vatikáni archívumok. A levéltár megnyitása lázba hozta, de közben másoknak is segíteni akart, ezért alapította meg a Római Magyar Történeti Intézetet. A mai magyar kulturális jelenlétnek Rómában ez az egyik alapja. A másik pedig az 1927-ben Klebelsberg Kunó kultuszminiszter által, Gerevich Tibor közreműködésével megalapított Római Magyar Akadémia, amely 1928-tól működik a Falconieri-palotában. Klebelsberg tudatosan folytatni akarta Fraknói intézetének hagyományát, és a tudományos kutatások támogatása mellé erős művészi jelenlétet is akart. De ez sem volt teljesen új gondolat részéről, hiszen Fraknói Vilmos maga is alapított egy művészházat.

– A római magyar iskola alkotóinak művészete jól ismert, de kik dolgoztak a Fraknói-féle művészházban?
– Ott is neves művészek, mint például Iványi-Grünwald Béla, Koszta József, Rigele Alajos, de ennek a művészháznak más volt a célja: Ipolyi Arnold törekvéséhez kapcsolódóan a magyar egyházművészetet akarták megújítani. A római iskola néven ismertté vált alkotócsoport viszont a magyar művészet megújításához keresett ihletet. Jól átgondolt és esztétikailag is értékes művészkör volt ez, törekvéseiket, céljaikat Gerevich Tibor fogalmazta meg. A magyar művészettörténetben kicsit mostohán kezelik a római magyar iskolát, aminek több oka is van. Gerevich szándékosan gondolta úgy, hogy nem a párizsi vonalhoz kellene csatlakoznia a fiatal magyar művészeknek, és ezt sokan nem bocsátották meg neki.

Forrás: MTI

A palota kovácsoltvas kapuja. Az épület 1928 óta ad otthont a Római Magyar Akadémiának

– Mindenesetre a római magyar iskola működését a Klebelsberg-féle intézet tette lehetővé. Volt más funkciója is?
– A Római Magyar Akadémia működésének tulajdonképpen két alapja volt Kardos Tibor kinevezéséig: a tudományos kutatásokat és a művészeti megújulást segítette. Utána egy harmadik funkciót is kapott: kulturális programokat kezdtek szervezni benne. Maga a hely, a palota kínálta ezt a funkcióbővülést, mert hatalmas terei és könnyű elérhetősége alkalmassá tették kiállítások, hangversenyek, konferenciák, előadások szervezésére. És a második világháború után Rómában már főként ilyen kulturális intézetek nyíltak. Viszont Kardos után tíz évig lényegében semmi nem történt a Római Magyar Akadémián, tevékenysége beszűkült, és leginkább a kommunista Magyarország kémközpontjaként funkcionált. 1959 után tért vissza az élet, amikor is lényegében egy szocialista kultúrház feladatait kapta meg.

– A megvalósítás színvonalától függetlenül ez fontos szerepe lehet, nem?
– Európa fővárosaiban igazából kulturális intézetek működnek, mivel a háború után a politika irányítói a nemzetek közeledéséhez fontos eszköznek gondolták a kultúrát. Róma annyiban különleges, hogy itt tudományos és művészeti intézetek is jelen vannak. A Római Magyar Akadémia ezzel a hármas szerepkörrel a magyar tudományos, kulturális és művészeti életet tudja képviselni Rómában, és egyúttal be is illeszkedik a római szellemi környezetbe. A név kötelez: legalább annyira rómainak kell lennie, mint magyarnak, és nemcsak kultúrháznak, hanem valódi akadémiának. Ez hatalmas esély.

– Ráadásul az épület nagyon jó helyen van.
– Igen, a Római Magyar Akadémia kiválóan megközelíthető belvárosi palotában működik, amely kilencven éve a magyar kultúra fellegvára. Szörényi László irodalomtörténész, volt római nagykövet mondta a könyvbemutatón: nagyon fontos, hogy ezt az ékszerdobozt ne szeméttel hajigáljuk tele, hiszen akkor ki fognak minket nevetni. Ez nyilván nemcsak azt jelenti, hogy ne bóvlit vigyünk Rómába, hanem azt is, hogy ami az egyik helyen esetleg újszerű vagy izgalmas, az máshol kínos vagy nevetséges.

– Az intézet patináját nyilván az épület is növeli.
– A Falconieri-palotát Francesco Borromini tervezte, valódi gyöngyszeme a belvárosnak. 1515-ben vásárolta meg a területet Giuliano Ceci lateráni kanonok, és építtette föl itt kis reneszánsz palotáját. II. Gyula pápa előtt, akiről nevét az utca – Via Giulia – kapta, ez még közel sem az a reprezentatív terület volt, mint ma. Istállók álltak a környéken, és itt húzódott Aurelianus császár városfala. A palotát 1570 körül eladták az Odescalchi családnak. Ez nagyon érdekes magyar kapcsolat, hiszen Benedetto Odescalchi XI. Ince néven jutott a pápai trónra 1676-ban, és nem véletlenül kapta a „Magyarország megmentője” nevet, döntő szerepe volt a török uralom alóli fölszabadításban. Rómába költöző őse Paolo Odescalchi volt, kúriai diplomata. 1571-ben ő lelkesítette Messinában Don Juan d’Austria csapatait a lepantói tengeri csata előtt.

– Ma mégsem Odescalchi-palota néven ismert az épület.
– Mert az évszázadok során többször váltott tulajdonost. Az Odescalchiak a Farnese család egy oldalágának, a laterai hercegnek, Mario Farnesének adták el a palotát. Az ő életében is komoly szerepet játszott Magyarország, ugyanis zsoldoskapitány volt, és 1595-ben Esztergom ostrománál meg is sérült. 1638-ban vették meg a Falconierik, egy firenzei eredetű bankárcsalád. Orazio és Lelio, a bankár és a monsignore. Gyakori családi modell ebben az időben. A család bankár ága számos római arisztokratának hitelezett, sőt a pápa kincstárnokai és a firenzei kolónia vezetői voltak, és mecénásként jelentős szerepük volt. Az ő idejükben „barokkosították” a reneszánsz palotát. Ehhez a feladathoz a barokk Róma Bernini mellett legnagyobb mesterét, Borrominit bízták meg.

– Mi maradt meg a reneszánsz palotából?
– Borromini megtartotta az eredeti falakat, de újakat is épített, néhány teret átboltozott, és kialakította a palota lodzsáját, amelyet a közeli Farnese-palota lodzsája inspirált, de önálló koncepciót valósított meg. Nagyjából húsz római művét ismerjük. 1646-ban kezdte el a munkát. Akkor kapta a megbízatást, amikor Lelio Falconierit bíborossá nevezték ki. A sors iróniája, hogy Lelio sohasem költözött be az igényei szerint átalakított palotába. Testvére, Orazio volt a valódi építtető, új szárnyakat terveztetett Borrominivel, kiegészítve a meglévő épületrészeket, stukkókat készíttetett a belső terekben.

– A falfestmények is neki köszönhetők?
– A palota szekkóit ismeretlen művészek festették a XVIII–XIX. században. A kor divatos, úgynevezett groteszk stílusában készítették. A szó a grottából származik, Néró palotájának, a Domus Aureának a feltárásánál talált képek ihlették. A XVI. században, amikor előkerültek a maradványok, azt gondolták, a festmények egy föld alatti helyiséget, grottát díszítettek.

– Nem sok római palotáról – még ha magyar vonatkozású is – készült eddig hazai monográfia. Mi késztet valakit ilyen könyv megírására?
– 2011-től 2016-ig voltam a Római Magyar Akadémia igazgatója. A barokk korral foglalkozó történész számára óriási élmény ilyen palotában élni, az épület és a Római Magyar Akadémia története római munkám kezdete óta foglalkoztatott. Tudományos konferenciát korábban rendeztek ugyan a Falconieri-palotáról, és tanulmánykötet is megjelent az akadémiáról, de olyan összefoglaló és illusztrált munka nem, amelyet az érdeklődő olasz és magyar nagyközönségnek is oda lehet adni. A több évig tartó munka során végig együtt dolgoztam Tóth Tamással, a Pápai Magyar Intézet rektorával, aki társszerzőként a Pápai Magyar Intézet történetét írta meg. A kutatásokat a Balassi Intézet vezetése is támogatta, a kötet az intézetnek nyújtott NKA-támogatás segítségével jelenhetett meg. A könyvhöz DVD melléklet is tartozik, amelyen Petényi Katalin és Kabay Barna a Római Magyar Akadémiáról készített szép filmje látható.

– Mi lehet az oka annak, hogy a Római Magyar Akadémia az ösztöndíjjal itt dolgozó kutatók és művészek számára a többi Klebelsberg Kunó által alapított intézethez képest is sokkal erősebb kötődést és pozitív érzelmet vált ki?
– Ez valóban így van, saját példámmal is megerősíthetem. Éveken keresztül éltem Párizsban doktoranduszként, és nagy szeretettel gondolok a városra, de nem hiányzik. Róma egészen más. Szimbolikusnak is tekinthető, hogy a „Róma mindannyiunk közös hazája” szállóige épp egy római magyar sírkövön maradt fenn, Lászay János gyulafehérvári főesperes, római magyar gyóntató XVI. századi reneszánsz sírjára vésték rá a Santo Stefano Rotondóban. Róma mindannyiunké, a városban otthon érezzük magunkat. A birodalom, majd a pápaság olyan egységét teremtették meg a kulturális-tudományos-művészeti világnak, hogy mindenki a sajátjaként tekinthet a városra. Nem csak mi, magyarok vagyunk ezzel így: egy flamand, ír vagy szlovák ugyanígy érezhet.

Forrás