A magyar szentek és boldogok emléknapját ünnepelték a PMI-ben

Az emléknap hosszú évek óta kiemelkedő ünnep a Pápai Magyar Intézetben. Elsősorban az intézet kápolnájának búcsúünnepe, hiszen a kápolna titulusának, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe a nyári szünidőre esik, de a ház saját ünnepe is, amelyen az intézet alapítására emlékezünk.

November 13-án reggel az intézet kápolnájában a PMI közössége és munkatársai szűk körben ünnepelt szentmisével adtak hálát Istennek és kérték a magyar szentek közbenjárását.

Este pedig a római Szent István Házban immár szélesebb körben, az intézet ösztöndíjasaival, munkatársaival és a meghívott vendégekkel folytatódott az ünnep. A közös zsolozsma imádságot Andrés Gabriel Ferrada Moreira érsek, a Klérusdikasztérium titkára vezette. Rövid elmélkedésében azzal buzdította a megjelenteket, hogy minden keresztény ember Istentől kapott hivatása a Jézus Krisztushoz való alakulás és igazodás.

Az imádságot követően a Veszprémi Főegyházmegye megbízásából Cristiana Marinelli Isten szolgálója Bódi Mária Magdolna boldoggá avatási ügyének posztulátora tartott egy rövid előadást, ismertetve a fiatal vértanú életét, akit 2025. április 26-án avatnak boldoggá Veszprémben.

A kápolnai programok után a terített asztalnál Törő András, a Pápai Magyar Intézet rektora köszöntötte a megjelenteket, többek között Andrés Gabriel Ferrada Moreira érseket, Habsburg-Lotharingiai Eduárd szentszéki magyar nagykövetet, a Római Magyar Nagykövetség képviselőjét, Lantos Krisztinát, a Római Magyar Akadémia igazgatóját, Szentmártoni Mihály SJ és Melo Lajos OP atyákat, a Vigilancia Bizottság tagjait és Daniel Pachot, a Vatikáni Államtitkárság képviselőjét, valamint köszönetet mondott mindazoknak, akik akár munkájukkal, akár jelenlétükkel hozzájárultak az ünnep emelkedettségéhez.

Az ünnepséghez kapcsolódva november 14-én este Törő András rektor kezdeményezésére a Pápai Magyar Intézetben kötetlen együttlétre és beszélgetésre gyűlt össze a Falconieri-palotában lakók közössége.

Fotók: Bujtás Zsuzsa, Resch András, Palatinus Kristóf