Aláírták a Szentszék és Magyarország közötti Megállapodás módosítását

[:hu]szerzodesOktóber 21-én, hétfőn Budapesten az Országházban aláírták az 1997. június 27-i Megállapodás módosítását, amely kitér többek között az adó egy százalékának kérdésére, a katolikus felsőoktatás és a közgyűjtemények helyzetére. Az 1997-es szerződés a „kifejezetten vallásos intézmények közszolgálati tevékenységének finanszírozását szabályozta”.

A Szentszék részéről a Megállapodást Alberto Bottari de Castello érsek, magyarországi apostoli nuncius, Magyarország részéről pedig Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes írta alá.

Az ünnepélyes aktuson a Szentszék részéről jelen volt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Püspöki Konferencia elnöke, továbbá a püspöki konferencia számos tagja, Tóth Tamás pápai káplán, a Római Pápai Magyar Intézet rektora.

A magyar állam részéről az eseményen részt vett többek között Hölvényi György egyházügyekért felelős államtitkár.

Az apostoli nuncius megjegyezte: a szerződés aláírásának témáját „pozitív kommentárok kísérték” Áder János köztársasági elnök vatikáni látogatásakor is, a katolikus egyházfő pedig felhatalmazta őket arra, hogy aláírják a dokumentumot.

Hozzátette: az apostoli nunciatúra örömét, elismerését és háláját fejezi ki mindkét delegáció tagjainak és reméli, hogy a kölcsönös tisztelet és a közös munka jegyében lehet folytatni ezt a munkát. A nunciatúra külön köszönetet mondott Erdő Péter bíborosnak.

Erdő Péter bíboros, prímás csaknem egy évvel ezelőtt, a szentszéki-magyar ad hoc vegyes bizottság budapesti ülése után azt mondta: a törvények változása következtében az egyezményekben is meg kell tartani azokat a garanciákat, amelyeket a rendszerváltozás óta adtak. Az esztergom-budapesti érsek akkor kiemelte: az állami és egyházi fenntartású intézményeket egyenlően kell finanszírozni.

A mostani Megállapodás, amely 7 cikkelyből és 3 függelékből áll, a ma is érvényben lépő 1997-es megállapodásból indul ki és azt módosítja a 2011. április 25-én kihirdetett új magyar alaptörvénynek megfelelően. Konkrétan arról van szó, hogy szabályozza az iskolai hitoktatás, a katolikus felsőoktatási intézmények, az egyházi tulajdonban lévő műalkotások és műemlékek restaurálásának és megőrzésének egyes aspektusait. A dokumentum ratifikálásakor lép hatályba.

Tájékoztatásunk forrásai: Vatikáni Rádió központi dokumentációs szerkesztősége, magyar kormányportál.

(vm)

Forrás: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír[:]