Hálaadás a Pápai Magyar Intézetben

[:hu]

Hálaadás 2013A Pápai Magyar Intézet május 29-én este megtartotta tanév végi hálaadását a római San Paolo alla Regola templomban, amely ősi hagyomány szerint Szent Pál első római tartózkodási helye volt. Az apostolfejedelem valószínűleg itteni fogságában írta több, az Újszövetségben szereplő levelét is.

A Szentmise főcelebránsa és szónoka Szentmártoni Mihály professzor, jezsuita atya, a PMI-t felügyelő Vigilancia Bizottság elnöke volt, akit nemrég tüntettek ki – többek között a Rómában tanuló magyar egyházi ösztöndíjasok között végzett munkájáért is – a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével.

A szentmisén a rektoron, a növendékeken és az Intézetben dolgozókon kívül részt vettek a Vigilancia Bizottság tagjai, Dr. Kovács Gergely pápai káplán és Melo Lajos OP is.

Ebben az évben nyolc növendéke volt a háznak, közülük előre láthatóan négyen fejezik be tanulmányaikat: a veronai egyházmegyés Paolo Cordioli hat évig volt az Intézet növendéke, patrisztikát tanult. A győri egyházmegyés Bodó Zoltán liturgikus teológiát, a két székesfehérvári egyházmegyés, Szemere János és Szilágyi Szabolcs egyházjogot illetve erkölcsteológiát tanultak, tájékoztatta a Magyar Kurírt Tóth Tamás rektor.

Magyar Kurír

További információk itt.[:]