2020. október 7-én, Rózsafüzér Királynője napján dr. Erdő Péter bíboros, érsek, prímás nyitotta meg a Pápai Magyar Intézet 2020–2021-es tanévét.
A szentmisén jelen volt dr. Németh Norbert atya, az Intézet rektora, valamint Varga Norbert atya, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseki titkára, irodaigazgató-helyettese, a Pápai Magyar Intézetet felügyelő Vigilancia Bizottság három tagja – Szentmártoni Mihály jezsuita szerzetes, Melo Lajos domonkos szerzetes, Harsányi Ottó ferences szerzetes –, továbbá az Intézet ösztöndíjas papjai és valamennyi munkatársa.
Az Intézet bíboros-protektora a szentbeszédben felhívta a figyelmet arra, hogy „rendhagyó az idei tanév, a koronavírus miatt, de ebben a rendhagyó tanévben is Isten kegyelmét kérjük”. Homíliájában az üdvösségtörténet nagy eseményeiről beszélt, amelyeket a rózsafüzér titkain keresztül elmélkedhetünk át. Az evangéliumot idézve elmondta, hogy Mária nagysága abban mutatkozik, meg, hogy Istent ajándékozta a világnak. Idézte továbbá a 431-es Efezusi Zsinatot, amely Máriát, Istenszülőnek nevezi. „Ezt a titkot bontotta ki az Egyház és imádkozta át évszázadokon keresztül, az Oltalmad alá futunk imádságban” – hangzott el a szentbeszédben. Bíboros úr biztatta a Pápai Magyar Intézet ösztöndíjasait, hogy „mivel mindannyian Mária gyermeki vagyunk, ez a tudat már önmagában bizalmat ad, arra hogy bátran forduljanak Máriához, mint Közbenjárónkhoz”. „Mária ötleteket ad, hogy a kevésből is tudjunk adni.” – mondta a főpásztor. Az idei tanévvel kapcsolatban pedig elmondta, hogy az Intézet minden tanulója úgy tekintsen erre az esztendőre, mint a Gondviselés lehetőségére és ajándékára.
Az Intézet valamennyi lakója számára valóban ajándék és kegyelem volt, hogy bár messze a magyar hazától élnek, szolgálnak és tanulnak, ám mégis papi közösségben élhetnek, együtt imádkozhatnak. A teológiai és tudományos kutatás mellett mindig nagy hangsúlyt kell adni az imádság elengedhetetlen szerepének. A Pápai Magyar Intézet volt és jelenlegi hallgatói is újra és újra megtapasztalják, hogy mennyire igazak Pontoszi Evagrius, görög szerzetes szavai, aki szerint „teológus az, aki imádkozik”. A teológia nem csupán az Istenről szóló beszéd, hanem az Istennel való beszélgetés is. A Falconieri-palota falain belül levő kápolna, a Pápai Magyar Intézet szíve és lelke, ahol a Teremtővel való, napi kapcsolat erősíti meg az ösztöndíjas atyákat, hogy majdan saját egyházmegyéikbe hazatérve, önmagukat és a Rómában megszerzett tudásukat teljesen oda tudják adni a rájuk bízottaknak.
A tanévnyitó szentmise végén dr. Németh Norbert atya köszöntötte az egybegyűlteket. „A Lélek nélkül semmire sem vagyunk képesek, de Vele minden álmunk valóra válhat” – kezdte beszédét a rektor atya. Majd feladatnak és kihívásnak nevezte az új akadémiai tanévet. Elmondta továbbá, hogy „a teológia a legfontosabb tudomány, mert ez a tudomány az emberek üdvösségét szolgálja. Ezen tudomány művelői és szolgálói lesznek az Intézetben tanuló atyák is” – hangzott el a beszédben. A köszöntő végén, köszönetét fejezte ki az Intézet protektorának, dr. Erdő Péter bíboros úrnak és minden munkatársának is, akik nagy odaadással segítik szolgálatukkal az ösztöndíjasok mindennapjait.
Jelenleg az Intézetben nyolc ösztöndíjas pap él, akik különböző Pápai Egyetemeken végeznek posztgraduális képzéseket.
A 2020–2021-es tanévben a Pápai Magyar Intézetben hatan folytatnak licencia tanulmányokat.
A Pápai Gergely Egyetemen Szivák Tamás, a Budapest-Esztergomi Főegyházmegyéből patrisztikát, Versler Sándor, az Egri Főegyházmegyéből fundamentális teológiát, Olasz Attila, a Szeged-Csanádi Egyházmegyéből biblikus teológiát, Vlaj Márk pedig, a Győri Egyházmegyéből dogmatikus teológiát tanul. A Szent Anzelm Egyetemen Resch András, az Egri Főegyházmegyéből liturgiát tanul. Az Augustinianumban Óra Krisztián, a Szombathelyi Egyházmegyéből patrisztikát tanul.
Ketten doktori kutatást végeznek, a Pápai Gergely Egyetemen az Egri Főegyházmegyéből Füleczki István, dogmatikus teológiából, a Pápai Szent Kereszt Egyetemen a Szabadkai Egyházmegyéből Kara Nándor, liturgikus teológiából.
Írás: Füleczki István Fotó: Versler Sándor