Veni Sancte a Pápai Magyar Intézetben

[:hu]

A Pápai Magyar Egyházi Intézet az idén ünnepli a pápai cím elnyerésének 70. évfordulóját. A jubileumi évben az ünnepélyes Veni Sancte szentmisét az intézet kápolnájában mutatták be október 10-én este. A koncelebrált szentmisét Erdő Péter bíboros, az MKPK elnöke, az intézet bíboros protektora vezette.

A Vigilancia Bizottság tagjai, Ruppert József piarista, Szentmártoni Mihály jezsuita és Kovács Gergely, valamint az intézet rektora és növendékei koncelebráltak vele. A 2010/2011-es akadémiai évben három új növendék kezdi meg római tanulmányait: Bodó Zoltán győri, Csépányi Gábor esztergom–budapesti és Szemere János székesfehérvári egyházmegyés pap. Koós Ede egri, Németh Norbert és Perger Gyula szombathelyi, Tóth András veszprémi, valamint Cordioli Paolo veronai pappal együtt összesen kilenc növendéke van az intézetnek.

A püspöki konferencia elnöke szentbeszédében a vasárnapi evangéliumból kiindulva hálás lelkületre buzdított, és emlékeztetett arra, hogy a Pápai Magyar Egyházi Intézet egykori növendékeinek munkája milyen gazdagságot jelentett a magyar egyház számára az elmúlt hetven évben. A szentmise végén a bíboros átadta az intézet új szabályzatát és belső rendjét, amelyet az idén hagyott jóvá a Nevelési Kongregáció.

Németh László/Magyar Kurír[:]