Az apostoli nuncius látogatása a Pápai Magyar Intézetben

[:hu]

November 13-ára az intézet rektora és növendékei meghívták a római egyházi élet képviselőit. Az ünnepet megtisztelte jelenlétével Alberto Bottari de Castello érsek, Magyarország apostoli nunciusa is.
Immár hagyomány, hogy minden év novemberében a római Pápai Magyar Intézetben megünneplik a magyar szentek és boldogok ünnepét. Ebben az évben az ünnep napjára, november 13-ára hívták meg a PMI rektora és növendékei a római egyházi élet képviselőit.
Külön megtiszteltetés és öröm volt, hogy az ünnepet megtisztelte jelenlétével Alberto Bottari de Castello érsek, Magyarország apostoli nunciusa is, aki rövid köszöntőjében Magyarország hosszú keresztény hagyományait méltatta, amely jól követhető azon sok szent és boldog tiszteletében is, akiket az Egyház Magyarországnak köszönhet. Jelen volt elődje, Angelo Acerbi érsek, aki a kommunizmus bukását követően, 1990 és 1997 között töltötte be ugyanezt a fontos tisztséget. Részt vett az ünnepen Angelo Vincenzo Zani, akit a Szentatya néhány napja, november 9-én nevezett ki Volturnum címzetes érsekévé és a Katolikus Nevelési Kongregáció titkárává. Jelen volt továbbá Győriványi Gábor, Magyarország szentszéki nagykövete helyettesével, valamint Norbert Hofmann szalézi, a Keresztény Egység Elősegítése Pápai Tanácsa Zsidósággal való Vallási Kapcsolatok Szentszéki Bizottságának titkára. A szentszéki Államtitkárságról, valamint a Kultúra Pápai Tanácsától is érkeztek meghívottak. Jelen volt a Pápai Magyar Intézetet felügyelő Vigilancia Bizottság nemrég kinevezett elnöke, Szentmártoni Mihály jezsuita professzor és Németh László prelátus, az intézet korábbi vezetője is; továbbá képviseltette magát több római egyházi kollégium rektora és pápai egyetem professzora, a Római Magyar Akadémia igazgatója, valamint a római egyházi élet néhány képviselője. Az ünnepi találkozó lehetőséget adott arra, hogy a hetvenkét éve önálló Pápai Magyar Intézet megköszönje az itt élő egyháziak és világiak támogatását, továbbá lehetőséget adjon arra, hogy a különböző intézmények között kialakult jó kapcsolatok tovább mélyülhessenek.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír[:]