[:hu]
A Pápai Magyar Intézet május 29-én este megtartotta tanév végi hálaadását a római „San Paolo alla Regola” templomban, amely ősi hagyomány szerint Szent Pál első római tartózkodási helye volt. Az apostolfejedelem valószínűleg itteni fogságában írta több, az Újszövetségben szereplő levelét is.
A szentmise főcelebránsa és szónoka Szentmártoni Mihály professzor, jezsuita atya, a PMI-t felügyelő Vigilancia Bizottság elnöke volt, akit nemrég tüntettek ki – többek között a Rómában tanuló magyar egyházi ösztöndíjasok között végzett munkájáért is – a Magyar Érdemrend tiszti keresztjével.
A szentmisén a rektoron, a növendékeken és az Intézetben dolgozókon kívül részt vettek a Vigilancia Bizottság tagjai, Dr. Kovács Gergely pápai káplán és Melo Lajos OP is.
Ebben az évben nyolc növendéke volt a háznak, közülük előre láthatóan négyen fejezik be tanulmányaikat: a veronai egyházmegyés Paolo Cordioli hat évig volt az Intézet növendéke, patrisztikát tanult.
A győri egyházmegyés Bodó Zoltán liturgikus teológiát, a két székesfehérvári egyházmegyés, Szemere János és Szilágyi Szabolcs egyházjogot illetve erkölcsteológiát tanultak.
Hálaadás – P. Szentmártoni Mihály SJ homíliája
Ma divatossá vált a „globalizáció“ szó. Ez a szó jelenthet mindent vagy semmit, lehet neki pozitív vagy negatív kicsengése, de bárhogyan is értelmezzük, egy dolog vitathatatlan: a „globalizáció“ igen ideologizált szó. A kereszténység kezdeteitől fogva bátran felkarolt bizonyos akkori fogalmakat és új tartalommal telítette azokat. Gondoljunk csak a görög filozófia szókincsére.
Merjünk mi is szembe nézni ezúttal a „globalizáció“ szóval és töltsük meg keresztény tartalommal. Gondolkozzunk el ezúttal Isten globális csodáiról, tegyük akár magunkévá a non-global mozgalom elvét: gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan. A mi esetünkben ez azt jelenti, hogy az általános Egyházat vesszük kiindulópontnak, hogy szép csendesen leereszkedjünk a szürke hétköznapok eseményeire és ott is felismerjük Isten tevékeny jelenlétét.
Fordítsuk tekintetünket ebben a visszaemlékezésben az általános Egyház felé. Mit éltünk meg, mit kaptunk, mi örvendeztetett meg bennünket az elmúlt esztendőben? Azt hiszem, egyikünknek sem esik nehezére megtalálni a választ erre a kérdésre. Mégis megpróbálom három bibliai képben kifejezni azt, amit megéltünk.
Az első kép Mózes küldetése, hogy menjen vissza Egyiptomba és vezesse ki a rabszolgaságból a megfáradt, kiábrándult, megkínzott népet. Meghatóak azok a szavak, amelyekkel Isten megindokolta beavatkozását a nép történelmébe: „Láttam Egyiptomban élő népem nyomorúságát, igen, ismerem szenvedését” (Kiv 3, 7).
A második kép a fáraó hadának megsemmisítése. Amikor a fáraó közeledett, Izrael fiai felnéztek és látták, hogy az egyiptomiak üldözik őket. Erre Izrael fiai nagyon megijedtek és hangosan kiáltotta az Úrhoz. Amikor a fáraó harcosai mégis a nép után vetették magukat, megtudjuk, hogy a „reggeli őrség idején az Úr a tűz- és felhőoszlopból rátekintett az egyiptomiak seregére és megzavarta” (Kiv 14, 24).
A harmadik kép a feltámadás utáni napokra vonatkozik: Jézus keresi és megtalálja elveszett, megrémült, kiábrándult tanítványait és új erőt, új lelkesedést, bátorságot önt beléjük.
Nos, úgy gondolom, hogy az Egyházban történt események, amelyeknek tanúi voltunk, sok hasonlóságot mutatnak e három képpel.
Nem ritkán éreztük magunkat mi is úgy, mint az egyiptomi rabságban sínylődő nép. Az evilági nagyok lenéztek bennünket, keresztényeket, a társadalom peremére akarták szorítani értékeinket. És ekkor Isten lenézett ránk, látta szenvedésünket és küldött egy embert, hogy felemeljen bennünk: Ferenc pápát. Azóta jobb érzés kereszténynek lenni, büszkék vagyunk arra, hogy az Egyházhoz tartozunk.
A második kép is beigazolódott Ferenc pápa megválasztásával: ha a kommunikációs eszközöket tekintjük a fáraó seregének, akkor Isten tényleg igen megtréfálta őket, kijátszva minden előrelátásukat. Ferenc pápa az Egyház és a világ nagyszerű meglepetése, Isten megzavarta az evilági tervezők számadásait.
A harmadik kép is aktuális: nem ritkán éreztük magunkat elveszetteknek, elbizonytalanodottaknak, kiábrándultaknak. Ferenc pápában az Úr Jézus minket is felkeresett és megtalált, új erőt és megújult lelkesedést adott.
Ha most leszűkítjük a kört, akkor biztosan találunk analógiákat Intézetünk szintjén, ahol szintén voltak kiábrándulások és nehézségek, de ha nyílt szívvel nézzük a helyzetet, akkor itt is fel kell ismernünk Isten aktív jelenlétét.
Végül pedig merészkedjünk belenézni saját lelkünkbe, és döbbenjünk rá arra, hogy Isten látta a mi szenvedésünket is, hogy óvott bennünket ellenségeinkkel szemben, hogy az Úr Jézus minket is keresett és megtalált, vándorlásunk társa lett, hogy ne lankadjunk el az úton.
Mindezért most hálát adunk Istennek és kérjük áldását, hogy kísérjen bennünket tovább is. Kérjük a kegyelmet, hogy képesek legyünk minden helyzetben meglátni az Ő aggódó, aktív és csodálatos szeretetét. Hogy ez mit jelent, azt megpróbálom egy naiv kis példán keresztül érzékeltetni.
Szerencse vagy szerencsétlenség?
Volt egyszer egy ember, aki nehéz munkával művelte meg a földjét. Segítségül volt neki egy fia és egy lova. Egyik napon elszökött a lova. Eljöttek hozzá a szomszédok, hogy vigasztalják boldogtalanságában. De az ember nyugodtan csak ennyit mondott: „Honnan tudjátok, hogy ez szerencsétlenség?”
Egy hétre rá visszatért a ló és tíz vad lovat hozott magával. A szomszédok újra összefutottak, hogy kifejezzék örömüket emberünknek, amiért ilyen nagy szerencse érte. De az ember ismét nyugodtan csak ennyit mondott: „Honnan tudjátok, hogy ez szerencse?”
Egy hét múlva a fia meg akarta nyergelni az egyik vad lovat, leesett és lábát törte. A szomszédok ismét csak átsiettek, hogy vigasztalják a boldogtalan embert, de az megint csak ennyi mondott: „Honnan tudjátok, hogy ez szerencsétlenség?”
Egy hétre rá kitört a háború. Minden férfit elvittek katonának, csak emberünk fiát nem, mert el volt törve a lába.
E kis mese tanúsága az, hogy Isten jobban tudja, mi válik javunkra, mint mi, ezért nyugodtan megbízhatunk benne akkor is, amikor nem értjük egészen, mit miért tesz velünk.
Szeretném ezt a rövid elmélkedést Ferenc pápa Szűz Máriához intézett szép imájával zárni, amelyben rendhagyó fohászok is szerepelnek.
Mária, te vagy a hallgatás Anyja, aki őrzöd Isten titkát, szabadíts meg bennünket a jelen bálványozásától, amire az van ítélve, aki felejti a múltat. Tisztítsd meg szemünket a visszaemlékezés csöppjeivel, hogy visszatérhessünk a kezdetek frissességéhez és olyan Egyházzá váljunk, amelyik imádkozik és bűnbánatot tart.
Mária, te vagy a szépség Anyja, akinek szépsége a mindennapi hűségben virágzik, ébressz fel bennünket a lustaságból és a pesszimizmusból. Add meg az együttérzés ajándékát, hogy szolgáló Egyházzá váljunk.
Mária, te vagy a gyengédség Anyja, akit türelem és irgalom ékesít, taníts meg bennünket arra, hogyan kell elvetni minden türelmetlenséget és gorombaságot, hogy igazságban és szeretetben tudjuk építeni az Egyházat. Ámen.
Forrás: Vatikáni Rádió[:]