Veni Sancte a római Pápai Magyar Intézetben

Október 7-én, a Magyarok Nagyasszonya főünnepét megelőző estén került sor a római Pápai Magyar Egyházi Intézetben a hagyományos Venci Sancte szentmisére.

A főcelebráns a kalocsa-kecskeméti főegyházmegyés Tóth Tamás – akit a Katolikus Nevelési Kongregáció ettől az akadémiai évtől kezdődően nevezett ki az intézet élére –, ünnepi szónoka pedig P. Ruppert József piarista, a PMI-t felügyelő Vigilancia Bizottság elnöke volt. Jelen voltak még a Bizottság tagjai, P. Szentmártoni Mihály jezsuita, a Pápai Gergely Egyetem professzora és intézetvezetője, valamint Dr. Kovács Gergely pápai káplán, a Kultúra Pápai Tanácsa vezető tisztségviselője.

Ruppert atya szentbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a növendékek Rómában helyezzenek hangsúlyt a római kultúra, az itteni hagyományok megismerésére, hiszen „szentek lábnyomain” járnak; tanulmányaikat pedig azzal a céllal végezzék, hogy hazatértük után minél jobban tudják majd egyházukat szolgálni. A tanévnyitó szentmise díszvendége, Németh László pápai prelátus a szentmise keretében megáldotta a kápolna új tabernákulumát, amely az ő kezdeményezésére került elhelyezésre. Ez alkalommal köszönte meg neki a PMI új rektora és közössége mindazt az áldozatos munkát, amelyet az intézet érdekében annak rektoraként az elmúlt tizenhárom esztendőben végzett.

Németh László, aki 1998 és 2011 között több mint két cikluson keresztül vezette a Pápai Magyar Intézetet, mostantól a Rómába érkező zarándokokat fogadó Szent István Ház vezetésének felelősségteljes feladatát, illetve ezzel együtt a zarándokházhoz kapcsolódó Szent István Alapítvány elnöki posztját vette át, valamint a továbbiakban is ellátja az olaszországi magyar főlelkészi és a római magyar lelkészi szolgálatot.

A római Pápai Magyar Intézetben ebben a tanévben összesen kilenc pap tanul, öten folytatják korábban megkezdett tanulmányaikat, négyen pedig most érkeztek az intézetbe. A 2011/2012-es tanévben egy esztergom-budapesti, két kalocsa-kecskeméti, egy veszprémi főegyházmegyés, valamint két székesfehérvári és egy-egy győri, szeged-csanádi és veronai egyházmegyés növendéke van az intézetnek, akik különböző római pápai egyetemeken, felsőoktatási intézményekben vesznek részt posztgraduális képzésben, általános hittudományt, dogmatikát, erkölcs- ill. liturgikus teológiát, biblikumot, patrisztikát, egyházjogot, valamint kateketikát tanulnak.

Pápai Magyar Intézet/Magyar Kurír