Magyar kutatók a Vatikáni Titkos Levéltárban

[:hu]Tóth Tamás atya, pápai káplán, a római Pápai Magyar Intézet rektora három ifjú történész, doktorandusz kíséretében kereste fel szerkesztőségünket, hogy beszámoljanak kutatásaikról. Az első beszélgetésben Tóth Tamás atya és Bárány Zsófia ismerteti az OTKA-program keretén belül végzett közös kutatását: 1848-ban, a forradalom után zsinatot hirdettek meg Magyarországon, amelyre azonban nem kerülhetett sor a szabadságharc kitörése, majd leverése következtében.

A második beszélgetésben Lakatos Bálint és Mihalik Béla számolnak be a Vatikáni Titkos Levéltárban végzett kutatásaikról. Azokat a magyar vonatkozású dokumentumokat tanulmányozzák, amelyek VI. Adorján pápa (1522-23), valamint XII. Ince pápa (1691-1700) uralkodásához, azaz a török kor elejéhez, illetve végéhez fűződnek.

A Vatikáni Rádió teraszán készült fényképen látható személyek:

Tóth Tamás atya, Mihalik Béla, Bárány Zsófia és Lakatos Bálint történészek.

Forrás: Vatikáni Rádió[:]