Aquinói Szent Tamás halálának helyét keresték fel a Pápai Magyar Intézetben lakó papok

A római Pápai Magyar Intézetben élő papok október 22-én a fossanovai egykori ciszterci apátságot keresték fel.

Fossanova Rómától – légvonalban 77 kilométerre – délre fekszik. Jóval az ezredforduló előtt is létezett már itt bencés közösség; a ciszterci apátságot a 12. században alapították, ekkor épült gótikus temploma is.

A hely különösen is híres arról, hogy 1274. március 7-én itt halt meg a kor legnagyobb teológusa, Aquinói Szent Tamás domonkos szerzetes, aki útban a lyoni zsinatra megbetegedett, és Fossanovában töltötte életének utolsó napjait. A szent testét 1369-ben a domonkosok a franciaországi Toulouse-ba vitték át, ami közrejátszott abban, hogy a hely végül elnéptelenedett.

Később, a kor szokásai szerint kommendátor apátok (a pápa által kinevezett nem szerzetes papok) irányították a monostort és a hozzá tartozó birtokokat; ezt követően már csak perjel állt a közösség élén. 1798-ban Napóleon francia csapatai fosztották ki, a 19. században a karthauziak próbálták újraéleszteni az apátságot, ma a ferences rendhez tartozik. A helyet 1974-ben, Aquinói Szent Tamás halálának 700. évfordulóján VI. Pál pápa is meglátogatta.

Fotó: Végerbauer Richárd

Magyar Kurír